Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kettős élet a terrorizmus elleni harcért

2008.09.01
Kép Gerardo Hernandez
Kettős élet a terrorizmus elleni harcért
Michael Lapsley atya, a Friends of Cuba Society (FOCUS) nevű dél-afrikai szervezet elnöke, három és fél órás látogatást tehetett az egyik kubai politikai fogolynál az USA egyik szövetségi börtönében.
Írta Michael Lapsley
 
Május 13-án, a Friends of Cuba Society elnöke, Michael Lapsley atya, három és fél órás látogatást tehetett az egyik kubai politikai fogolynál az USA egyik szövetségi börtönében. Gerardo Hernandezt kétszeres életfogytiglanra, plusz tizenöt évre ítélték és jelenleg a Los Angelestől három órára fekvő Lompoc szövetségi fegyházban van maximális őrizet alatt. A legironikusabb az egészben, hogy egész életére börtönbe zárták az Egyesült Államokban, annak ellenére, hogy az ő hozzájárulásukkal is harcolt a terrorizmus ellen.
 
A fogvatartása óta, Hernandez egy kis újságból kivágott képet tartott a cellája falán ami Fidel Castrót ábrázolja, amint megöleli Madiba elvtársat. Arra kért, hogy ha el tudja nekem küldeni ezt a képet, akkor vigyázzak rá neki. Az iraki háború után, az öt kubait, figyelmeztetés nélkül, átvitték büntető cellákba és elvettek tőlük minden személyes tárgyat, sőt még a ruhájukat is, alsóneműben hagyva őket.
 
Úgy látszik, a Miamiban működő szélsőjobboldali szervezetek csalódottak, látva a nagy nemzetközi kampányt az öt kubai hazafi kiszabaditására, és washingtoni barátaikkal együtt, mindent megtesznek hogy az öt kubait minél jobban megalázzák és minél nehezebbé tegyék, az amúgy sem könnyű életüket.
 
1989-ben, Hernandez részt vett egy nemzetközi küldetésben Angolában.
 
Büszkén mesélte, hogy ez óriási kiváltság volt, hogy ő is hozzájárulhatott az apartheid elleni harchoz. Eltűnődött azon, hogy néhány, az élete legjelentősebb dátumai közül, egybeesik a Dél –afrikai Köztársaság új átalakulásának legfontosabb dátumaival.
 
Gerardo Hernandez nemzetközi kapcsolatokat tanult Kubában. Az osztálytársai közül sokan most magas rangú diplomaták és nagykövetek. Nem sokkal a házassága után – a felesége Havannában vegyészmérnök – Gerardót a kubai hírszerzés másfajta dilomáciával bízta meg. A forradalom 1959-es győzelme óta, néhány Miamiban működő szélsőjobboldali terrorista csoport számos terrorista akciót hajtott végre Kuba ellen. Például: repülőgép eltérítések, kubai szállodák elleni bombatámadások és több mint hatszáz merénylet Fidel Castro ellen. Kubában úgy határoztak, hogy be kell épülni ezekbe a csoportokba és meg kell próbálni megelőzni a további vérontást.
 
Gerardót megkérdezték, hogy elvállalná-e ezt a különösen veszélyes feladatot, hogy megvédje a szülőföldjét. Nem volt olyan kockázat amit Gerardo ne fogadott volna el.
 
Miután a formális diplomáciai jegyzéket kiadták, a kubai kormány kijelentette hogy amennyiben a terrorista csoportok továbbiakban is megsértik Kuba légterét, az a kubai légierő azonnali válaszát vonja maga után. 1996 februárjában a kubaiak cselekedtek, mivel a légterüket újra megsértették, és három ember meghalt. Gerardo Hernandezből csináltak bűnbakot, azért az akcióért amit a légierő csinált, hogy megvédje a civil lakosságot. Kémkedés és olyan információk birtoklásának vádjában találták bűnösnek, amelyek nem voltak titkosak és nem fenyegették az Egyesült Államok nemzetbiztonságát.
 
A Castro-ellenesség nagyon erős Miamiban, ezáltal ez a város nem tudott pártatlanságot biztosítani a tárgyalásnak. Az öt kubai fellebbezést nyújtott be, amiben azt kérték, hogy egy új, Miamitól távol levő helyen tárgyalják újra az ügyet. A fellebbezést elutasították.
 
Mostanság Gerardo Hernandez (a négy honfitársával együtt, akiket az USA kölünböző börtöneiben tartanak fogva) szinte az országa „nagykövetévé” lépett elő, szó szerint tanítja a börtönőreit és elmeséli az igazságot Kubáról. Ilyen viselkedéssel, könnyen meglehet hogy megalakítja a „börtönbeli kubai szolidaritási szervezetet”.
 
Amikor a felesége, aki már öt éve nem látta a férjét, meg akarta látogatni, a repülőtéren letartóztatták, órákig kihallgatták, majd visszaküldték Kubába. Gerardo mély fájdalmát fejezte ki, hogy elszigetelték a feleségétől, a családjától és a szülőföldjétől. Ugyanakkor elmondta, hogy rengeteg erőt ad neki az egész világra kiterjedő szolidaritási mozgalom, és az ebből komoly részt vállaló dél-afrikai nép segítsége. Különös megbecsülést érdemel Nadine Gordimer a legutóbbi leveléért és az egész dél-afrikai Friends of Cuba Society a rengeteg képeslapért.
 
„Sajnálja?” kérdeztem. „Nem, egyáltalán nem… ahogy a tárgyaláson is mondtam Nathan Hale-t idézve: „Egyedül csak azt sajnálom, hogy csak egy életem van, amit a hazámnak alánlhatok.”
 
Megígértük egymásnak, hogy még találkozunk, remélhetőleg Havannában és nem itt az USA börtönében. Megöleltük egymást és elindultam. Amikor megfordultam, Gerardo vigyázzban állt és mosolyogva tisztelgett. Megtisztelve éreztem magam, hogy egy kis időt tölthettem Kuba egyik legnagyszerűbb fiával.