Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Honduras Posada Carriles védelmével vádolja az Egyesült Államokat

2008.08.28
Kép Honduras elnöke, Manuel Zelaya szerdán terroristák mentegetésével vádolta az Egyesült Államokat, amiért az nem hajlandó bíróság elé állítani az egykori CIA ügynököt, Luis Posada Carrilest.
 
A Miamiban élő Posada Carriles feltételezett bűnlajstromában szerepel egy kubai civil utasszállító repülőgép felrobbantásának kitervelése, ami 73 áldozatot követelt, és egy Fidel Castro elleni merényletkísérlet is Panamában.  
 
Zelaya elmondta, hogy 2006 januárjában, hivatalba kerülése után alig nyolc nappal, az akkori tegucigalpai amerikai nagykövet, Charles Ford arra kérte a kormányát, hogy garantáljon Posada Carrilesnek politikai menedékjogot.
 
„Azt mondtam erre neki, hogy vízumot (…) vagy diplomáciai védettséget adjunk egy olyan embernek, akit a világ terrorista cselekményekkel hoz összefüggésbe. Ők (az Egyesült Államok) védelmezi ezt a fajta terrorizmust, védelmezik, ezt bizton állíthatom.” – nyilatkozta a hondurasi elnök a helyi HRN rádiónak, adta hírül a Reuters.
 
Granma International