Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A szocialista Kuba múltja, jelene és jövője

2004.03.27

A szocialista Kuba múltja, jelene és jövője

(Alfredo León Alvarez úrnak, a Kubai Köztársaság magyarországi nagykövetének 2004. március 27-én, a „Kuba: Lehetséges egy igazságosabb világ?” elnevezésű konferencián tartott előadása alapján.)

 
A ’90-es évekkel egy új, meglehetősen tragikus időszak kezdődött a szocialista Kuba életében. A több évtizede tartó gazdasági blokád szinte végzetessé vált a kelet-európai szocialista országok, de főleg a Szovjetunió összeomlásával. Kuba talán az egyetlen ország a világtörténelemben, amely 30 év alatt másodszor vesztette el gazdasági kapcsoltainak 82%-át. Először a ’60-as évek elején a máig tartó amerikai gazdasági blokád bevezetésekor, majd a már említett ’90-es évek elején bekövetkezett eseményekkor. Kezdetét vette az ún. „Período especial” azaz „Különleges korszak”. A válság 1993-ban tetőzött, a GDP 33%-al esett vissza, és a költségvetési hiány 35%-os volt. Az ország megbénult. 

Ennek a helyzetnek a megoldása beleilleszkedett a már a ’80-as évek elejétől elkezdődött folyamatba, amely során a vezetés igyekezett kijavítani a korábbi hibáit. Korábban sok mintát vettek a Szovjetuniótól, ám ezek egy része nem felelt meg egy más fejlettségi fokú, sokkal kisebb országnak. Ezért volt szükség a rendszer elmélyítésére irányuló reformok bevezetésére. Mindezt anélkül, hogy egy pillanatra is feladták volna a szocializmuba vetett hitüket. Kuba célja akkor is, és ma is, egy működő alternatíva a tőkés rendszer mellett. Realizmussal elemezni kezdték (és teszik ma is) a nemzetközi változásokat és igyekeztek alkalmazkodni hozzájuk. Először is a beruházásokat kellett módosítani. Ezt meg is tették oly módon, hogy meg nyitották az országot a külföldi beruházók előtt. A tulajdonviszonyokban (főleg a földtulajdonban) is reformot vezettek be, így ma a földek 70%-a kistermelők, vagy szövetkezetek kezében van. Mindössze 30% maradt állami kézben. Azzal a jelszóval történt mindez, hogy vagy megpróbálnak hatékonyak lenni, vagy éhenhalnak. A legnagyobb jelentőségű dolog azonban az volt, hogy az ország megnyílt a turisták előtt. Ennek velejárójaként 1993-ban hivatos fizetőeszközzé tették az amerikai dollárt, ami mellé bevezették a konvertibilis pesót az ország határain belül. Az államszervezésben és a költségvetésben is jelentős újítások történtek. Nagymértékben csökkentették az államapparátus létszámát, átszervezték a bankrendszert, fokozatosan adókat vezettek be, drasztikusan csökkentették a katonai kiadásokat, majd a ’90-es évek második felében intenzív fejlesztési terveket dolgoztak ki a szociális és tudományos területeken. Mindezek hatására a 1993-as mélypont után 1994-től enyhe javulás mutatta, hogy az ország kezd talpraállni. 2003-ra a gazdasági növekedés már 2,6%-os volt. Ez persze nem szabad, hogy illúziókat keltsen, ezt a növekedést a ’93-as mélyponttól kell számítani. Azt azonban nem lehet vitatni, hogy valós növekedés. Bizonyos, kisebb-nagyobb eredményeket lehet tapasztalni a gazdasági élet számos területén. 2003-ban 1 millió 900 ezer turista érkezett az országba. Növekedett a nikkel exportja. Megindult a kubai kőolajtermelés, és 2003-ban 4,3 millió tonna kőolajat állítottak elő. Fejlődik a biotechnológia, terjed a társadalomban az informatika, bővül a telefonellátás. A mind nagyobb összegek hatására, amelyeket a társadalom ellátására fordítanak, nő az életszínvonal. A válság kirobbanásakor csökkent ugyan az egészségügyi ellátás színvonala, de a javulást olyan számok támasztják alá, mint például az, hogy a csecsemőhalandóság mindössze 6,3 %. Ilyen adatot (amely az európai átlagérték alatt van) nem lehet a semmiből teremteni.

A fenti tények azt mutatják, hogy a kubai szocializmus túlélte fennállása talán legnagyobb válságát és van jövője, vannak távlatai. A szép eredmények persze nem azt jelentik, hogy mostanában nincsenek problémák amiket meg kell oldani. Nagy kihívást jelent a kubai gazdaságnak, pl. a kőolaj világpiaci árának drasztikus emelkedése. Az országnak 7 millió tonnára lenne szüksége, amiből 4,3 millió tonnát ugyan elő tud állítani, bár nem a legjobb minőségben. A legégetőbb probléma azonban, fennállása óta a mai napig: az USA gazdasági blokádja. Ehhez még hozzájárulnak a legkülönbözőbb amerikai támadások Kuba ellen. Az USA Kuba-politikáját még mindig az a beteges hozzáállás uralja, hogy nem szabad hagyni, hogy egy tőlük mindössze 90 mérföldre levő országnak, hogy a saját útját járva egy másik alternativát mutasson az amerikai imperializmus mellett. A blokád lehetetlenné teszi a kereskedelmet az Egyesült Államokkal. Az utóbbi időben lehetett ugyan hallani, hogy Kuba élelmiszert vásárolt az USA-ból. Ezek az egyszeri, és készpénzben fizetett üzletek, annak tulajdoníthatók, hogy vannak cégek, akik az Egyesült Államokon belül megkérdőjelezik az USA politikáját, és jó beruházásnak tartják Kubát. Ezt a Bush adminisztráció nem hajlandó figyelembe venni. Ezt demonstrálták azzal, hogy megerősítették a tilalmat, ami az amerikai turisták Kubába utazására vonatkozik. E törvény miatt Kuba évi 5 millió amerikai turistától és 7 milliárd dollártól esik el. Jelenleg egy amerikai állampolgár akár 10 évig terjedő börtönbüntetést is kaphat egy kubai nyaralásért. A 2004. év elnökválasztási kampányában szereplő egyes jelöltek programja tartalmazza eme tilalom feloldását, valószínűleg abból a praktikus okból, hogy a turistákkal együtt kémeket is lehet küldeni Kubába, ám Kuba még ezt a kihívást is kész lenne vállalni. 1992-ben a Toricelli féle törvény erősítette meg a blokádot, amelyet ha lehet, még tovább szigorított 1996-ban a Helms-Burton törvény. A blokád a forradalom 45 éve alatt 72 milliárd dollár kárt okozott. (Ez évente 1,6 milliárd dollár.) Ez jelenleg is a legnagyobb kihívás Kuba számára: szembeszállni a világ legnagyobb hatalmával, és akarata ellenére hű maradni a forradalomhoz. Ezt teszi Kuba mind jobban, immáron 45 éve. Látván ezt, a Bush adminisztráció pár éve minden eddigit felülmúló Kuba-ellenes kampányt indított: önkényesen nemkívánatos személyeknek nyilvánítottak kubai diplomatákat, személyeket; Kuba-ellenes akciókat pénzelnek; törölték a migrációs témában folytatott tárgyalásokat; növelték a Kuba felé irányuló rádió és televízió adások számát; számos kubai állampolgárnak megtagadták a belépési engedélyt az Egyesült Államokba…stb.

A legfrissebb intézkedés az volt, hogy megtiltották kubai tudósok írásainak publikációját az USA-ban. Az amerikai vezetés retorikájában egyre inkább a fenyegetés szólamai erősödnek. Visszautasítanak minden együttműködésre vonatkozó kísérletet (a kábítószer ill. terrorizmus elleni harc). Colin Powell 2003 októberében ilyen kijelentéseket tett, hogy Kuba önszántából soha nem fog megváltozni, márpedig változnia kell. Ezután kormányzatot hoztak létre a kubai átalakulás érdekében, amiben ugyan nem vesz részt a Pentagon, de ez nem azt jelenti, hogy később nem kapcsolódhat be. Mindezt azzal indokolják, hogy Kuba felforgatja Latin-Amerikát. Bush azt mondta, hogy Latin-Amerikában nincs helye diktatúrának és ezért Kubában gyors, és békés átalakulásnak kell bekövetkeznie. (Megjegyzés: Bush beszél békéről? Egy olyan ember, aki magát korábban a „háború elnökének” nevezte?)
 
Kubának tehát jelenleg is számos problémával és fenyegetéssel kell szembenéznie. A forradalom 45 évére visszatekintve, amely bővelkedett a kritikus időszakokban, azonban azt mondhatjuk, hogy a kubai szocializmus eredményei és tévedései tudatában, emelt fővel nézhet szembe a jövővel.